Életünk során, mondhatjuk, hogy már magzati korunktól kezdve, folyamatosan és állandóan tanulunk. Megtanuljuk a fizikai mozgást, mászást, járást, érzékszerveink használatát, alkalmazkodást, konfliktuskezelést, olvasást, írást, számolást, sportolást, hangszerhasználatot, véleményünk kifejezését, idegen nyelveket, életünk szervezését, rugalmasságot, kitartást, és még hosszasan lehetne sorolni.

 

A tanulás és a mozgás mindig összekapcsolódik. A gyermekek első éveikben egy intenzív fejlődési szakaszon mennek keresztül. Ekkor szerzik meg azokat a mintákat, tapasztalatokat, amelyek a későbbiek során meghatározzák hozzáállásukat az új dolgok megtanulásához. Ezért is nagyon fontos, hogy ez a korai tanulási folyamat örömteli legyen, mert ezt a mintát fogják előhívni akkor, amikor az óvodában, iskolában, vagy később az életben valami újat tanulnak. A tanulás szempontjából nagyon fontos a siker megélésének élménye, és az örömteliség. Szerintem mindannyian láttuk már a gyermek arcán azt az önfeledt örömet, amikor valami újat megtanul, például megfogni a kedvenc színes játékát, hasra fordulni, mászni, először felállni, az első lépést megtenni.

 

Láthatjuk, hogy ezek az első örömök azokhoz a mozgásokhoz kapcsolódnak, melyeken keresztül megtanulják koordinálni a szemük, kezük, lábuk, és egész testük működését. Ezeknek a mozgásoknak a „használata” pedig a későbbiek során az iskolai tanulás alapjai lesznek.

 

A Brain Gym mozdulatsorai éppen ezekre a korai mozgásmintákra épül, felidézve azt az időszakot, amikor a tanulás öröm volt.

 

A tanulás tehát egy velünk született, természetes képesség. Az agy folyamatosan keresi az új tanulási lehetőségeket, ami azt is jelenti, hogy a tanulás alapvetően egy örömteli, stresszmentes tevékenység, amikor különböző készségeket, képességeket sajátítunk el.

Ideális esetben a jobb és bal agyfélteke integráltan működik együtt, egymást segítve, kiegészítve, vagyis az új tanulása könnyed, örömteli, és eredményes. Ilyenkor hatékonyak vagyunk, kreatívak, sikeresek, könnyedén megvalósítjuk ötleteinket, hatékonyan szervezzük az egész életünket.

 

Abban az esetben azonban, amikor valamilyen stressz kapcsolódik a tanuláshoz, a jobb és bal agyfélteke nem tud hatékonyan együtt dolgozni, az információkat a kérges test (corpus callosum) nem továbbítja a két agyfélteke között, híd helyett gátként működik. A szervezet leblokkol, az egész világot furcsán látjuk, nehézkes a dolgok szervezése, nehezebb a kommunikáció, a megértés, a cselekvés.

Jellemzően gyerekektől hallhatjuk az alábbi mondatokat, ugyanakkor a felnőttek is ugyanezeket élhetik meg, mind a munkahelyen, mind a magánéletben, akár tudatosan észlelik, akár csupán annyit észlelnek, hogy valami nem megy: „Fáradt vagyok.”, „Nekem ehhez nincs kedvem.”, Nekem ez nem megy.”, Utálok tanulni.”, „Nem értem, amit olvasok.”, „Nem szeretek/nem akarok/nem tudok írni/olvasni/fogalmazni/számolni.” …

Ahhoz, hogy a jobb és bal agyfélteke közötti középvonal, a kérges test újra a híd szerepét tölthesse be, vagyis az együttműködés optimális legyen, szükséges a két agyfélteke összehangolása. (A jobb és bal agyféltekéről korábbi blogomban írtam részletesebben.)

 

Az Edu-Kineziológia megalapítója Dr. Paul Dennison. Ő maga súlyos diszlexiával küzdött, emiatt a hagyományos oktatási rendszerben nem is tudott tanulni. Megismerkedett azonban olyan technikákkal, amelyek hatékonyan segítették a jobb és bal agyfélteke integrációját, és ezzel tanulási nehézségeit sikerrel küzdötte le. A későbbiek során tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozott, akiknél szintén alkalmazta az általa sikerrel használt technikákat, és azt fedezte fel, hogy a tanulási képességek nagymértékben fejlődtek. Dennison úgy érzékelte, hogy a tanulási problémák az agytevékenység nem megfelelő koordinációjából fakadhatnak, és különböző mozgásgyakorlatokat (Brain Gym) fejlesztett ki, melyekkel hatékonyan lehetett helyreállítani az optimális agyműködést.

 

A Brain Gym módszer célja és eredménye, hogy elérjük az integrált (összekapcsolt, egymást segítő, összehangolt) agyműködést. A tanulási zavarok, a tanulási nehézségek valamilyen korábbi trauma, érzelmi probléma hatására alakulnak ki, amikor a stressz hatására leblokkol a szervezet és úgynevezett „tanulási vakfolt” jön létre.

 

A Brain Gym egyszerű, játékos, gyermekek által is könnyen elsajátítható mozgásokból, gyakorlatokból áll. A módszert elsősorban olvasási nehézségekkel küzdő gyerekeknek fejlesztették ki, de hamar kiderült, hogy más tanulási nehézségekre is hatékonyan alkalmazható. Az életünket végig kísérő bármilyen tanulási folyamatot könnyedebbé teszik, gyermekek és felnőttek esetében egyaránt. Sokszor a gyermekkorban kialakult tanulási nehézségek felnőttkorban is tetten érhetők: gondoljunk csak arra, amikor nehezünkre esik a kommunikáció, önmagunk kifejezése; nem tudjuk munkaidőnket hatékonyan megszervezni, így állandó lemaradásban vagyunk, nehezen tartjuk a határidőket, vagy magánéletünkben soha nem tudjuk utolérni magunkat; ha nehezen megy a levelek, beszámolók, összefoglalók megfogalmazása; esetleg nem értjük meg sokadik elolvasásra sem azt, amit olvasunk…

 

A Brain Gym segíti a koncentrációt, lehetővé teszi, hogy a rejtett, blokkolt képességek, készségek felszínre kerüljenek. Gyermekek esetében tanulmányi eredménytől függetlenül is alkalmazható, de javasolt, ha előfordul például betűtévesztés, görcsös ceruzafogás, akadozó olvasás, rendezetlen íráskép, helyesírási hibák, írásjelek, ékezetek tévesztése, elhagyása, jobb és bal tévesztése, diktálás utáni írás, vagy tábláról másolás problémája…

 

Miben segíthet a Brain Gym? (a felsorolás példálózó)

  • az agyféltekék közötti integráció elérésében,
  • tanulási képességek fejlesztésében (életkortól függetlenül, az élet minden területén),
  • kommunikáció javításában,
  • koncentráció, figyelem, memória, összpontosítás javításában,
  • szervezési készség javításában,
  • összeszedettebbé, szervezettebbé válásban,
  • nagyobb tudatosság elérésében,
  • önbizalom növelésében, megerősítésében,
  • a stressz észlelésére, elkerülésére, könnyedebb feldolgozására alkalmas készségek elsajátításában, megerősítésében,
  • tanulási nehézségek leküzdésében,
  • írás, olvasás, számolás folyamatossá, könnyedebbé tételében,
  • környezettel való megfelelő kapcsolódás kialakításában,
  • meglévő képességeink minél könnyedebb, hatékonyabb használatában, az élet minden területén,
  • érzelmi egyensúly, pozitív hozzáállás elérésében,
  • látás, hallás, kézügyesség fejlesztésében, …

 

A Brain Gym gyakorlatok hatásukat tekintve négy nagy csoportot alkotnak.

  1. Középvonal keresztező mozgások: összehangolják az agyműködést, a test jobb és bal oldalát, javítják a mozgáskoordinációt, segítik a látást, hallást, a kommunikációt, a térbeli tájékozódást.
  2. Pozitív hozzáállás gyakorlatok: segítenek az érzelmi feszültség feloldásában, a higgadtság megőrzésében.
  3. Energia gyakorlatok: segítenek testünket ráhangolni a mozgásra, összehangolják testünk alsó és felső részét.
  4. Nyújtó gyakorlatok: összehangolják testünk elülső és hátulsó oldalát. A stressz az izmokban feszülést okozhat, ami értékes energiákat tarthat fogva. A gyakorlatok finoman nyújtják az izmokat, javítják a tartást, segítenek megszabadulni az elraktározott stressztől, segítenek úrrá lenni a mozgásokon.

 

A Brain Gym gyakorlatok az agy agyféltekéit aktivizálja, ami azért nagyon fontos, mert mind a jobb, mind a bal agyfélteke különböző feladatokat lát el. A tanulásra vetítve ez azt is jelenti, hogy a bal agyfélteke befogadja az információkat, a jobb agyfélteke pedig feldolgozza azokat. Ezen kívül a gyakorlatok összhangba hozzák a test három dimenzióját is, a jobb és bal oldalt, a test elülső és hátulsó oldalát, és a test felső és alsó részét (derék alatti és feletti rész).

Az Edu-Kineziológia szerint a problémák abból származnak, hogy megbomlik az összhang és egyensúly ezekben a dimenziókban, vagy egynél, vagy többnél, melynek okai lehetnek a stressz, érzelmi problémák, mozgáshiány, nem megfelelő táplálkozás. A gyakorlatokkal visszaállítható az egyensúly, és a test harmóniája.

 

Ha készen állsz arra, hogy életed hatékonyabb, összehangoltabb, szervezettebb és stressz mentesebb legyen, várlak szeretettel: Nóra