Gyakran érzi azt, hogy bizonyos helyzetekben teljesen összemegy kicsibe, bekapcsol a félelem, hogy elveszíti azt, akit szeret, előjön a megfelelési vágya, a túlzó elvárás önmaga felé, a „nem vagyok elég jó”, „nem vagyok szerethető” érzés és gondolat, ami nagyon megterheli a párkapcsolatát, és Ágnes tehetetlennek érzi magát.

Pedig a párkapcsolata is stabil, szeretik egymást, együtt tervezik a jövőjüket, és a családalapítás is szóba került már. (az első képen ezért 10es az értékelés) Emiatt sem érti, miért van benne ez a fajta intenzív elbizonytalanodás, összezavarodás, félelem.

Ágnes esetében nagyon jól látszik, hogy nem kell minden életterületen megélni a mélypontot ahhoz, hogy blokkoló elakadásban legyen valaki. És ilyen esetekben sem szabad annyiban hagyni, és megvárni, amíg a többi életterületen is megjelenik az elbizonytalanodás, a széthullás.  

Ágnes felismerte ezt, és időben megtette a legfontosabb lépést. Tudta, érezte, hogy ez így nem lesz jó hosszú távon. Fontos számára a párkapcsolata, amiben komoly lépések előtt álltak a párjával, tudta, hogy a közös jövőjük miatt (is) rendeznie kell mindazt, ami jelenleg benne zajlik.

Eldöntötte, hogy segítséget kér, és elindult egy folyamatban, hogy a párkapcsolatában, a leendő anyaságában, és a többi életterületén is egyensúlyban, stabilan és magabiztosan lehessen.

A teljes folyamatot nem részletezem, több szálon is dolgoztunk, intenzív folyamatban voltunk, aminek a végén a többi életterületét is másként kezdte látni, értékelni (pl. fizikai környezet, munka, szabadidő).

Volt olyan téma, amit magzati korból hozott, volt olyan, ami gyerekkori történet és felismernie, megértenie kellett, volt olyan, amit megerősíteni kellett Ágnesben.

Nagyon színes, felismerésekben gazdag folyamat volt, élmény volt számomra is minden alkalom.

Kiemelnék egy lényeges gondolatot, ami viszont sokaknál megjelenhet.

Ágnes nehéz gyerekkorból érkezett, és az együttműködés alatt hamar felszínre került, hogy gyerekkora óta hiányt szenvednek érzelmi szükségletei. Nem érezte sosem az érzelmi biztonságot, nem kapta meg azt a szeretetet, törődést, figyelmet, amire vágyott.  Párkapcsolataiban mindig kívülről várta (és elvárta), hogy megkapja végre azt, amire szüksége lenne és miután ezt nem tudták neki megadni, nagyon hamar kilépett a kapcsolatokból. És ez ismétlődve, időről időre megjelent az életében. 

Nagy hangsúlyt kapott az együttműködésben az, hogy mindazt a csodálatos értéket, a magabiztosságot, mindazt az erőforrást, képességet, belső erőt és stabilitást, amivel Ágnes rendelkezik, és egyéb életterületein jól meg is tudott élni, „átvigyük” a párkapcsolat területére is, hogy ott is bátran, félelmek, és megfelelési kényszer nélkül tudjon önazonosan működni.

Nagyon büszke vagyok Ágnesre, elszánt, fókuszált, kitartó volt végig a folyamatban.

Voltak kemény mélypontok, fájdalmas felismerések, de mindig tudta, hogy jó kezekben, jó helyen, biztonságban van, bízott önmagában, a folyamatban, tudta, hogy mindez hozzátartozik a fejlődési folyamatához.

Az eredmény nem is maradt el.    

 

Nóra: „Hogy érezted magad, milyen helyzetben voltál, mikor felkerestél?”

Ágnes: „Elakadva éreztem magam, sok helyzetben úgy éreztem, hogy nem vagyok elég jó, nem felelek meg mások elvárásainak és ez a viselkedésemre és a reakcióimra is hatással volt.”

 

Nóra: „Mi volt a legnagyobb kihívásod, elakadásod akkor?”

Ágnes: „Önbizalomhiány.”

 

Nóra: „Milyennek jellemeznéd az együttműködést, hogy érezted magad benne?”

Ágnes: „Intenzívnek