Ne gondold, hogy az, aki burokban nevelkedett, ne lehetne elakadva, tele gátakkal, blokkokkal, félelmekkel, alacsony önbecsüléssel, önbizalomhiánnyal.

 

Ne gondold, hogy csak annak nehéz, akinek a gyerekkorában kifejeződött a szidás, a lehordás, az állandó elégedetlenség, az érzelmi üresség, a fizikai bántalmazás.

 

Ne gondold, hogy neked nem lehet problémád, elakadásod, és te nem kérhetsz segítséget, csak azért mert burokban nevelkedtél, és a környezeted nem érti mi bajod, hiszen burokban, védve vagy még ma is.

 

Sőt, ha néha mesélsz a félelmeidről, a bizonytalanságaidról, még neked is esnek, hiszen neked milyen jó, és könnyű, biztos már „jódolgodban” nem tudod, mit kezdj magaddal.

 

Ismerős a helyzet?

 

Sokszor találkozom olyan ügyfelekkel is, akik arról mesélnek, hogy nekik nagyon sokáig, akár 20-as éveik végéig, 30-as éveik elejéig, (sőt, azt követően is jogot formálva rá) a szülők határozták meg mi lesz a számára megfelelő, a jó, helyette hoztak döntéseket, megmondták mit tegyen, és hogyan, vagy épp mit ne tegyen, stb.

 

Mindezt természetesen szeretettel, féltve, szándékuk szerint védelmezve, megóvva, megkímélve gyermeküket (aki már felnőtt) mindenféle vélt veszélytől, fájdalomtól, nehézségtől.

 

MI IS TÖRTÉNIK VALÓJÁBAN?

 

Elmesélek egy történetet, illetve annak egy részét, ami sajnos szintén nem egyedi.

 

Ügyfelem, nevezzük Erikának, azzal érkezett, hogy nincs önbizalma. De olyan szinten nincs, hogy folyamatosan azt érzi, hogy legszívesebben elbújna mások elől.

 

El van veszve teljesen, nem tudja mit kellene csinálnia, nem tud döntéseket hozni, és retteg a jövőjétől. Nincs jövőképe, nincsenek célok, nem is mer a jövőjére gondolni, számára sötét az egész.

 

Párkapcsolatban él, és problémaként jelentkezett ott is, hogy szinte teljes egészében a párjába kapaszkodik, mindenben kiszolgáltatva érzi magát, úgy érzi, a párja nélkül nem tud megcsinálni semmit, állandóan tőle kér segítséget, döntést, véleményt, hogy ő mondja meg mit tegyen.

 

Már beszélgettek gyermekvállalásról, házasságról, közös jövőről, de Erika el sem tudta képzelni, hogyan lenne képes feleségként, anyaként helytállni. Életképtelennek nevezte magát.

 

Erika elmondta, hogy nagyon sokáig burokban élt, jó gyerekkora volt, szeretetben, biztonságban nevelkedett, mindene megvolt.

 

Viszont, ez nem ért véget, a mai napig a szülei mondják meg mi lenne a jó neki, van olyan, hogy amikor találkoznak vagy telefonon beszélnek megmondják mit csináljon, sőt néha ő érez késztetést arra, hogy kikérje a véleményüket és aszerint cselekedjen, beszámoljon nekik, hogy visszaigazolást kapjon, ha épp a párját nem akarja terhelni.

 

Elmondta, hogy nagy nyomás ez rajta, sokszor feszült, frusztrált, végtelenül dühös a szüleire, haragszik rájuk, amiért nem hagytak neki teret, szabadságot, lehetőséget, hogy kibontakoztassa magát. És emiatt mélységes lelkiismeretfurdalása van, marcangolja magát, mert hálás a szüleinek és szereti őket, és nem akar dühöt, haragot érezni feléjük.

 

Érzi, hogy ő mást akar, máshogy akar lenni, érezni, gondolkodni, de nem tudja kihozni magából.

 

Nagyon szeretné a párkapcsolatát is helyrehozni, és nőként jelen lenni párja életében, nem pedig egy nagyra nőtt gyerekként, aki tőle függ, és állandóan bizonytalankodik, rágódik, aggódik mindenen, viszont jelenleg tehetetlennek, eszköztelennek érzi magát, nem tudja, hogyan változtasson a mostani állapotán, helyzetén.  

 

Erika esete is jól mutatja, hogy kívülről látva és ítélkezve azt hiheti az ember, hogy milyen jó annak, aki ilyen „biztonságban” van, ilyen erős háttérrel rendelkezik.

 

Valóban, bizonyos szempontból és egy határig.

 

DE NÉZZÜNK EGY KICSIT A MÉLYÉRE.

 

Gyerekként alapvetően egyedül teljesen kiszolgáltatott, sebezhető voltál, ha egyedül maradtál, sokáig nem tudtad ellátni még az alapvető létszükségleteidet sem, veszélybe kerülhetett volna végső soron az életed is.

 

Ezért gyerekként ösztönösen mindent megtettél azért, hogy ne maradj egyedül, legyen veled, melletted egy felnőtt, aki vigyázott rád, felelősséget vállalt érted, szinte függő helyzetbe hoztad magad a felnőttől.

 

Állandóan kerested a szüleid, elsősorban édesanyád társaságát, biztonságban érezted magad, amikor ő látótávolságodon belül volt.

 

Akkor tudtál nyugodt lenni, eljátszani a szoba közepén, amikor érezted édesanyád, vagy édesapád közelségét, hiszen ösztönösen tudtad, hogy biztonságban vagy, bármi történik, ők ott vannak melletted és segítenek.

 

Gyerekkorban ez a természetes állapotod. Hogy van valaki, aki vigyáz rád, aki nevel, aki ellát, aki gondoskodik a szükségleteidről, aki segít, aki támogat, aki biztonságot nyújt, aki felelős érted és a tetteidért.

 

Igen ám, de közben felnőttél, és beléptél a felnőttkorba, viszont a burok ott ragadt rajtad.

 

Miközben felnőttél nem alakult ki benned a valós énkép, egyáltalán nem formálódott meg valós személyiséged, önmagadról szinte semmilyen ismerettel nem rendelkezel, hiszen folyamatosan mások tapasztalata, megélése, szűrője alapján alakult az életed.

 

Sose volt igazán véleményed, lehet, hogy néha látszólag meghallgattak, de nem vették figyelembe te mit szerettél volna, sőt volt, hogy nemes egyszerűséggel butaságnak, felelőtlen dolognak, veszélyesnek tartották, téged pedig meggondolatlannak, gyereknek, tapasztalatlannak címkéztek.

 

„Te ezt nem tudhatod, mi ezt jobban tudjuk, mi már megéltük.”

 

„Hidd el, jót akarunk neked.”

 

„Mi ismerünk téged a legjobban, tudjuk mi lesz neked a legjobb.” - kattognak a számtalanszor hallott mondatok a fejedben.

Önbizalmad, önbecsülésed minimális szinten sincs, hiszen azt tanultad meg, és állandóan azt élted/éled meg, hogy te nem vagy képes döntést hozni, választani, meglépni, cselekedni, megtenni, megállni helyed az életben.

 

Felnőve kikerültél a biztosnak vélt burokból, és ott állsz a nagybetűs ÉLET kellős közepén, ahol most kizárólag saját magadra számíthatsz, felelősséget kell(ene) vállalnod saját magadért, életedért, döntéseidért, saját képességeidet, erőforrásaidat kellene előhívnod, de azt sem tudod mik azok, mire vagy képes, döntéseket kellene hoznod, melyek között sorsfordító döntések is vannak, mégis teljesen erőtlennek, üresnek, életképtelennek érzed magad.

 

Sose próbáltad ki magad, a mai napig nem tudod mire lennél képes, hogyan is kellene helyzetekben reagálnod, viselkedned, hozzáállnod emberekhez, szituációkhoz, nem volt terep az önfejlődésedhez, nem tapasztaltál, mindig mások mondták meg mit tegyél, milyen döntést hozz, hogyan viselkedj.

 

Ijesztő, és néha SZERETNÉL VISSZAFORDULNI , VISSZABÚJNI A BUROKBA, DE NEM LEHET.

 

Ez az élet, FELNŐTTÉL, KIREPÜLTÉL, SAJÁT FÉSZKET RAKTÁL, már nincs helyed a régi fészekben.

-MEG KELL TANULNOD REPÜLNI, gondoskodni magadról, saját szükségleteidről, meg kell tanulnod ÖNÁLLÓVÁ VÁLNI, önállóan HELYTÁLLNI a mindennapokban.

 

Jó esetben ez egy fejlődési folyamat, amin évek alatt mész keresztül, és megtanulsz felnőtté válni.

 

Mindezt magabiztosan, hiszen azt is meg kell(ene) tanulnod, hogy kialakítsd a magas szintű önbecsülésed, hogy képes vagy megküzdeni a kihívásokkal, rugalmasan reagálni a változásokra.

 

Észre kell venned, hogy az a félelem, feszültség, bizonytalanság, ami most benned van, egy fennmaradt gyermeki szerepből, mintából jön.

 

Teljesen kiszolgáltatottá váltál, és mostanra, ahogyan te is érzed, az is maradtál.

 

Viszont most már érzed azt is, hogy ez így nem jó neked, hiszen állandóan azon aggódsz, hogy mi lesz veled, később leendő gyerekeiddel, ha egyedül maradsz akár csak egy rövid időre is, és neked kell megoldanod olyan feladatokat, helyzeteket, amiket eddig nem te csináltál, vagy nem önállóan, vagy önállóan kell olyan döntéseket hoznod, amik már nem csak rólad fognak szólni, hanem akár leendő gyerekeidet, családodat is érintik majd.

 

Már azt is felismerted, hogy az a burok, amiben eddig léteztél már nem szolgálja a fejlődésedet, sokkal inkább fogva tart, akadályoz, gátol a továbbhaladásodban, a mindennapjaidban.

 

- A következő lépésben meg kell tanulnod leválasztani magadról a burkot, és önállóvá válnod, felelősséget vállalni önmagadért, döntéseidért, kilépni az életedbe, a világba.

 

Lehet, hogy ez elsőre ijesztő számodra, mert azt hiszed, hogy az önállóság és felelősségvállalás egy nehéz és feladatokkal, döntésekkel teli állapot, ahol számon kérhetnek, ahol egyedül kell lenned a problémáiddal, egyedül kell döntéseket hoznod, aminek következményei vannak, és hasonló egyoldalú és egysíkú gondolatok vannak most benned.

 

De ez nem ennyire fekete vagy fehér.

 

Hiszen ez a fajta önállóvá válás hozza meg számodra a szabadságot, a magabiztosságot, az önmagadba vetett hitet és bizalmat, a magas szintű önismeretet, és önbecsülést, amelyek képessé tesznek téged arra, hogy mindenfajta helyzetben feltaláld magad, számodra megfelelő megoldásokat találj, könnyedén hozd meg a döntéseidet, rugalmasan és kreatívan tudj alkalmazkodni a változásokhoz, a kihívásokhoz, hogy magabiztosan tudj helytállni a mindennapokban már most is, és akkor is, amikor gyermekeid lesznek, anyává válsz, és természetes módon jelennek meg életedben az új szerepeidhez kapcsolódóan plusz feladatok.

 

Nyilvánvalóan azt a burkot, amiben eddig voltál, nem fogod tudni (és nem is kell) azonnal és egy mozdulattal lehántani magadról.

 

Az első lépést viszont már megtetted, hiszen felismerted, hogy így, ahogy most működsz, nem jó sem neked, sem a környezetednek, és csak egyre rosszabb és nehezebb lesz.

 

Most akkor haladj tovább egy mély önismereti úton, hiszen jelenleg azért sem bízol magadban, és vagy határozatlan, bizonytalan, döntésképtelen, tele félelmekkel, mert azzal sem vagy tisztában, hogy mik az erősségeid, mire vagy képes, milyen készségeid vannak, mik az erőforrásaid, mi a valódi szükségleted, mi a gyengeséged, mik az értékeid, milyen értékrend mentén működsz, és még sorolhatnám.

 

Ez az út, (ahol már speciális módszerekre is szükséged van, amiket nem tudsz egyedül, csak megfelelő segítővel elvégezni), nemcsak a személyes fejlődésedet, önbizalmad, magabiztosságod megerősítését szolgálja, hanem életed egyéb területeire, szerepeidre is pozitív, építő hatással lesz.

- Azt is felszínre kell hozni, és dolgozni vele, hogy milyen lelki blokkok, múltbéli események, fájdalmak, élmények okozzák még mélyebb szinteken jelenlegi állapotodat, működésedet.

 

Raktározhatsz a tudatalattidban olyan régmúlt eseményeket, szituációkat, melyek egyértelműen megalapozták, illetve meghatározták azt a minőséget, működést, gondolkodásmódot, önmagadról alakított képet, amit ma magadénak tudsz.

 

Ha ezeket is meg tudod már ragadni, akkor sokkal könnyebben, célzottabban, eredményesebben tudsz az önfejlődésed útján haladni, hiszen már látod, ismered az elakadásod, félelmed konkrét okát.

- Továbbhaladva fejlődési folyamatodban már fel tudod építeni azt a magabiztosságot, erős önbecsülést, pozitív énképet, amelyre leendő anyaként is bármikor gondolkodás nélkül tudsz számítani, támaszkodni, hiszen kialakítod magadban azt a meggyőződést, erős hitet, hogy bármi is jön az életedben, bárhogy is alakulnak a dolgok, számíthatsz önmagadra, bízhatsz önmagadban, képes vagy megfelelő megoldásokat találni, és magabiztosan helytállni önállóan is.

 

A folyamatban el tudsz jutni odáig, hogy mindezeket nemcsak elméletben fogod „tudni” mintegy felsorolás szintjén, hanem szívedben-lelkedben érezni fogod, elhiszed magadról, hogy mindez valóban így is van, így működik, mert te már így működsz.

 

Ha ezen az úton úgy érzed, nehezen indulsz el, vagy elakadtál, írj rám messengeren, írd meg mi a kihívásod, hol akadtál el, és mindenféle kötelezettség nélkül segítek elindulni, irányba állni, továbblendülni.