Mára szinte természetessé vált, hogy az év utolsó időszakát ezzel a kifejezéssel illetik.

Egyre több helyen látható, hallható, olvasható. 

Legtöbbször egy mondaton belül is összemosva egymásnak teljesen ellentmondó fogalmakat, mint őrület-szeretetteljesség, stresszes, feszült-meghitt, adventi rohanás-kellemes.

Őrület!

Hogyan és miért jutottunk el odáig, hogy a lecsendesedés, a befelé figyelés, a szeretet, a számvetés, a hála … kiemelt időszaka ilyen szintre degradálódott?

Hogy őrületként éljük meg.

Bocsánat, éljük túl.

„Úgy érzem, a férjem/feleségem/párom nem támogat/nem szeret/nem törődik velem/nem figyel rám eléggé (!).”

„A munkahelyen nem kapok sose pozitív visszajelzést, pedig mindent megteszek, elvállalok mindent, túlórázom is, és ettől rossz a hangulatom, biztos én vagyok a béna.”

„Mindig azt figyelem, hogy az utcán vagy boltokban az emberek hogyan néznek rám, az ad önbizalmat, ha azt látom, hogy tetszem nekik.”

Ismerős mondatok? Van neked is hasonló gondolatod, érzésed?

Életed során, ahogy cseperedsz, egyre jobban megnyílik a létezésed, ezzel együtt egyre több szerep rakódik rád. (Nem egy színházi dologról, és nem az álarcokról van szó, de most legyen ez a megjelölés.)

Mondhatod, hogy színesebbé válik az életed, de van egy pont, amikor szerepeid szétzilálnak, amikor azt érzed, hogy széthullik az életed, túl sok lesz a feladat, amiben helyt kell (?) állnod, amiben teljesíteni akarsz, amikor azt érzed, hogy egyes szerepeid elviszik a fókuszod, eltűnsz az életedből, és nem tudsz minőségi változást hozni.