Persze, lehet mondani, hogy ezt nyomják ránk kívülről, meg már szeptembertől tele minden karácsonyi cuccokkal, és elvész a valódi érték.

 

De ez miért jelenti azt, hogy ennek meg kell felelni, hogy be kell állni egy őrületbe?

 

Az érték nem ettől fog elveszni, hanem attól, ahogyan hozzáállsz, reagálsz és megéled, ami benned van.

 

Attól, hogy kint mi van, a te belső valóságod lehet teljesen más.

 

Csak meg kellene találnod és megélned a belső világodat, és nem csak fulladozva sodródni egy újabb társadalmi fősodrásban.

 

 

MEG AZT IS MONDJÁK, hogy ez az időszak erről szól, mindenki így csinálja, ez van.

 

Nem, nem csinálja így mindenki, és nem, nem ez van.

 

Ez megint csak a felelősség hárítása, belenyugvás, egy lemondás, egy önfeladás.

 

Pont ezzel a hiedelemmel van a baj.

 

 

Az ünnepi időszak közeledtével számtalan mintaszerű, sematikus viselkedésmód, gondolat- és hitrendszer, hiedelem, érzés kapcsol(hat) be, vagy erősödik/erősödhet fel.

 

Miért nem figyeled a belső hívásod?

 

Neked, a családodnak mit is jelent valójában az advent, a karácsony, az év utolsó hónapja?

 

Miért nem emelkedsz felül mindazon, amit próbálnak rád aggatni kívülről?

 

Miért akarsz megfelelni mindenkinek (környezetnek, társadalomnak…) akkor is, amikor már teljesen szét vagy hullva?

 

Kinek akarsz megfelelni és miért?

 

Milyen elvárásoknak akarsz erődön fölül eleget tenni?

 

Észreveszed, hogy miben vagy?

 

Észreveszed, hogy olyan mintákat, sematikus viselkedéseket, szokásrendszereket követsz, amik nem rólad szólnak, ellenállást váltanak ki belőled, és csak egyre mélyebbre visznek?

 

És csak panaszkodsz, hogy semmire sincs időd, nem fér bele, fáradt vagy, kimerültél, eleged van, utálod az egészet, azt se tudod mihez kapj, tele vagy „kell-feladattal”, „muszáj-tennivalóval”, olyan „szokás-dolgokkal”, amikről fogalmad sincs miért van az életedben, és mit kezdj velük.

 

Csak sodródsz, és próbálsz túlélni.

 

Feladatlista és cetli halmok mindenütt, a táskádban, a zsebeidben, és sose fogynak el, állandóan kapkodsz, loholsz magad után, versenyt futsz az idővel, hogy minden tökéletes legyen, olyan, amilyet elvársz (saját magadtól).

 

(Persze sosem éred utol magad, és sosem lesz olyan tökéletes, mint amilyet elvársz.)

 

És, mire mindennek a végére érsz, rendszeresen fáradtan, kizsigerelve, kimerülten csúszol be a fa alá.

 

 

És még most sem állsz meg. A világért sem tennéd.

 

Nem kérsz segítséget, nem adod ki a kezedből a tennivalókat, vagy azok egy részét, mert azokat csak te tudod megcsinálni (akkor lesz tökéletes, ha te csinálod, úgy, ahogy te, senki nem tudja), nem engeded meg magadnak az 5 perc pihenést sem, mert akkor már összeomlik az amúgy tökéletesen (?) megszervezett életed.

 

Mindeközben hogy érzed magad?

 

Dühös, türelmetlen vagy, tehetetlennek, áldozatnak érzed magad, tele vagy önmarcangolással, önsajnálattal, csapkodsz, kiabálsz a közvetlen környezeteddel, és szinte belebetegszel az egészbe.

 

De hát meg kell felelni.

 

Mert mit fognak szólni? Rettegsz, hogy senki nem fog szeretni, elhagynak, egyedül maradsz, ha nem így működsz.

 

 

És ez évről évre így megy, azzal, hogy egyre nehezebb, egyre fájdalmasabb, egyre jobban utálod az egészet.

 

Minden évben alig vártad, és most is alig várod, hogy elteljen ez a pár nap. Csak éld túl. Csak legyen már vége, csak teljen már el.

 

A családi összejövetelekről ne is beszéljünk.

Műmosolyok, egymásnak feszülések, piszkálódások, tettetett egymásra figyelés, megjátszott törődés, ami (törődés és figyelem) egyébként az év többi napján nulla.

 

Az évről évre halmozódó konfliktusok kirobbanásának tökéletes időszaka.

 

Szörnyű érzés így megélni az év bármelyik napját is, nemhogy egy ünnepi időszakot.

 

Mert a korábbi évek ünnepi időszakai sem rólad, a családodról, a meghittségről, a szeretetről, az egymásra figyelésről, a valódi lecsendesedésről, az önazonos megélésről szóltak.

 

És nem a karácsonnyal van bajod, nem az ünnepi hangolódással, és nem a családdal, hanem azokkal a feladatokkal, amik ezt az időszakot megtöltik az életedben, a túlzó elvárásokkal, amiket önmagad felé támasztasz, a megfelelni vágyással, amivel kizsigereled saját magad, a meg nem kérdőjelezett hiedelmekkel, a fel nem oldott korábbi konfliktusokkal, a ki nem dolgozott traumáiddal, korábbi sérüléseiddel.

 

 

Miért akarod ezt így folytatni?

Miért nem veszed észre, hogy egy végtelen mélységbe tartó vakvágányon haladsz?

 

MIT CSINÁLJ?

  

Ismerd fel, hogy egy csomó hozott, örökölt mintád van, melyek nem rólad szólnak, nem tudsz velük azonosulni, csak (meg)szokásból csinálod, erőlteted, saját magadtól várod el.

 

Van olyan, amit egy az egyben ki kell dobálni, le kell tenni, mert idejétmúlt, sehogy sem passzol mostani életedbe, és nem is kell, hogy passzoljon.

 

Van olyan, amit viszont tovább tudsz/akarsz vinni, sőt átadni gyerekeidnek is, de nem ebben a formában, nem ebben a minőségben. Alakítani kell rajtuk.

 

Mert bizony a gátló és frusztráló minták mellett, van egy csomó megőrizendő, továbbörökítendő és ápolandó emlék is, melyek figyelmet, törődést igényelnek.

 

Ezekre kellene inkább fókuszálni.

 

Vedd észre azt is, hogy mit engedsz be kívülről az életedbe.

 

Csomó meg nem kérdőjelezett, át nem gondolt sztereotípiát, hiedelmet, félelmet.

 

A probléma akkor van, amikor azon túl, hogy beengeded ezeket az életedbe, valóságoddá is teszed őket, és meghatározzák mindennapi működésed, gondolkodásod, hozzáállásod.

 

Vedd észre, mit másolsz.

Vedd észre, hogy nem a te valóságodat éled, hanem egy kívülről (szűkebb, tágabb környezet) megkreált sztori egyik (mellék)szereplője vagy.

 

Nem másolnod és normalizálnod kell a különböző elvárásokat, hiedelmeket, viselkedésmintákat, hanem megismerni önmagad valós működését, értékrendszerét, belső valóságát, amelyek mentén már ki tudod alakítani a saját belső stabilitásodat, és vágyott létezésed.

 

Nem arról van szó, hogy idén teljesen fel kell borítanod az eddigi életed.

Nem arról van szó, hogy idén ki kell bújnod a bőrödből.

Nem is arról van szó, hogy feje tetejére kell állítani mindent és azonnal.

 

Arról van szó, hogy dönts.

 

Vagy így, vagy úgy.

 

Ha úgy döntesz, folytasd, ahogyan eddig. Teljesen rendben van, rólad szól.

 

Ha viszont máshogy döntesz, és 180 fokos fordulatot akarsz az életedben, akkor kis lépésekben indulj el egy olyan folyamatban, ahol elkezded kialakítani a számodra legmegfelelőbb, vágyott életed, működésed.

 

Ami rólad (is) szól, ami könnyed, feltölt, szeretetteljes, amivel tudsz azonosulni, ami már nem feszít, nem frusztrál, nem zsigerel.

 

Amiben te is szereplő, sőt, főszereplő vagy, amiben szívesen és bátran veszel részt tevékenyen, alakítóan.

 

Ez egy folyamat, ami sok kis inspirált cselekvésből áll össze.

 

A változáshoz te kellesz (a megfelelő, speciális módszer és szakértő mellett), a hozzáállásod, a szándékod, az elköteleződésed, a nyitottságod, az erőfeszítésed.

 

Ahhoz, hogy változás álljon be az életedben, nem folytathatod azt, és úgy, ami és ahogyan eddig elhozott, ahogyan eddig gondolkoztál, láttad a világot, önmagad, és másokat.

 

Miért ne kezdhetnéd te is éppen most?

 

Ki mondja, hogy most nem indulhatsz el, nem tehetsz önmagadért, nem tanulhatsz, nem figyelheted meg a működésed, nem kérhetsz segítséget, nem kérdezhetsz, nem informálódhatsz…?

 

A TE ÉLETEDBEN IS OTT VAN  A VÁLASZTÁS LEHETŐSÉGE.

 

A DÖNTÉS AKKOR IS DÖNTÉS, HA ÜNNEPI IDŐSZAK VAN.