Életed során, napi szinten is számtalan szerepben kell helytállnod.

 

Természetes az, ha az életszakaszaid változásával változnak szerepeid prioritásai, az, hogy éppen akkor melyik kap nagyobb hangsúlyt, több figyelmet, időt, energiát.

 

De mi van akkor,

 

- ha azt érzed, hogy egy mókuskerék az egész életed, a munkahely és otthon vég nélküli körforgásába ragadtál,

- ha egyik szereped érdekében lemondtál egy másikról, és ezzel önmagadról is, és nem tudsz egyensúlyt teremteni közöttük,

- ha valamelyik szerepedet már letennéd, de fogalmad sincs hogyan kellene, sőt, a gondolat is félelemmel tölt el,

- ha egy szerepedben csak küszködsz, vergődsz, de nem tudod mit és hogyan változtass,

- ha nincs elég önbizalmad, hogy vállald önmagad,

- ha a szerepeid leginkább másokról szólnak, és te sehol sem vagy?

- …

 

Nagyon fontos, hogy szerepeid kapcsán tudatosítsd, és mindig tisztázd magadban, hol vagy bennük, te hogyan vagy bennük jelen, ki is vagy te ott valójában.

 

Mert minden életterületednek, szerepednek van egy magja, egy kiindulópontja, ahonnan táplálod azokat.

 

Ez a mag, te vagy.

 

Ha nem állsz bele az erődbe, önmagadba,

 

ha eltűnsz és széthullasz az életedben, mert tele vagy megfelelni vágyással, az működtet,

 

ha a gondolataidat, hozzáállásodat a hozott negatív minták, sztereotípiák, sémák töltik ki és határozzák meg,

mindez kihat valamennyi szerepedre, és ne is csodálkozz, ha nem tudsz helytállni egyikben sem úgy, ahogyan szeretnéd.

 

 

AZ ERŐD, NEM A KÜLSŐ MEGJELENÉSED elsősorban.

Lehetsz izmos, kidolgozott, jól kinéző, a fizikai test szintjén erőt „sugárzó” (nőként, férfiként egyaránt), de ha belül gyenge vagy, sérült, széttört, instabil, ha tele vagy frusztrációkkal, félelmekkel, korábbi traumákkal, és csak menekülsz, kapaszkodsz valami külső tényezőbe (kapcsolatba, helyzetbe, munkába…), próbálod takargatni, visszafojtani a belső valóságod, a fájdalmaidat, a félelmeidet, a dühödet, és egyéb nehéz érzéseidet, ezt fogja a környezeted megérezni rajtad.

 

EZ FOG TÉGED (a működésed, a gondolkodásodat, a hozzáállásodat) MEGHATÁROZNI elsősorban.

 

A BELSŐ GYENGESÉGED.

 

Mert nem állsz bele a valós ÉNedbe, az erődbe, azt gondolod, ezt nem teheted, nem engedheted meg, mert akkor az a család, és a környezeted ellen van.

 

Mert te nem jelenhetsz meg az életedben önazonosan, csak, mint alárendelt, mások kiszolgálója. 

 

Ezt tanultad, ezt hozod, ezek a gondolatok határoznak meg a mindennapokban.

És közben belül ordítasz, vergődsz, tele vagy feszültséggel, fájdalommal, ki akarsz törni, élni, létezni akarsz, mert érzed, hogy ez így nincs rendjén.

 

AZ ERŐDBE BELEÁLLÁS nem azt jelenti, hogy átesel a lónak a hasa aljára, és mindenkit elmarsz magad mellől, mert te majd jól megmutatod mindenkinek ki is a főnök.

 

AZT JELENTI, hogy integrálod magad, újraépíted széthullott darabjaidat, gyógyítod korábbi sérüléseidet, töréseidet, önbecsülésedet magas szintre emeled, önazonossá, magabiztossá válsz, aki önmagát is és környezetét is emelni tudja, erőt, biztonságot, szeretetet, a tiszteletet sugározva.

 

Amikor beleragadsz egy szerepbe, ragaszkodsz hozzá, annyira sajátodnak érzed, hogy félsz elengedni, és szinte elképzelhetetlennek tűnhet, hogy más is létezhet, hogy önazonosan is lehet létezni.

 

Jó példa erre, mikor beleragadsz anyai/apai szerepedbe, teljesen azonosulsz ezzel a minőséggel, és minden más, a NŐ, a FÉRFI, az ÉN, a társ, és egyéb szerepeid háttérbe szorulnak, el vannak fojtva, nem éled, mert félsz.

 

MEG AKARSZ FELELNI olyan mintáknak, amik sose működtek, és érzed te is, hogy most sem működnek.

 

Túl erős a kívülről érkező nyomás, az elvárások, a sztereotípiák, sokszor eszköztelennek érzed magad, hogy letedd vagy csökkentsd szerepeidet, félsz, nem mersz lépni, változtatni, túl sok az önkorlátozó hiedelem, cipeled bizonyos szerepeidben a haragot, a dühöt, a sértettséget, és nem engeded, kapaszkodsz bele, mintha az életed múlna rajta.

 

Sőt, ahhoz, hogy azt érezd (mert ez az igényed, szükségleted, vágyad), hogy elfogadnak, hogy „szeretnek”, hogy be tudj illeszkedni (társadalomba, csoportba, közösségekbe), szükségesnek véled, hogy még a kevésbé kedvelt szerepeidet is megtartsd, ráadásul egy nem működő minőségben, benne legyél, megfelelj az elvárásoknak.

 

A megfelelési vágyat is lehet olyan szintre kifejleszteni, amikor te magad képzeled bele a vélt elvárásokat, amikor te vagy az, aki a legnagyobb elvárásokat kreálod önmagad felé, és elfelejtesz felülemelkedni dolgokon, és megnézni, hogy mit is művelsz valójában.

 

Pedig mennyire nem érzed jól magad, küszködsz benne, tele vagy ellenállással, belefeszülsz, és milyen jó lenne letenni, minőségileg változtatni rajta, inkább egy másik, önazonosabb szerepben lenni könnyedén, jó érzéssel.

 

A szerepekhez való ragaszkodásod, és egyes szerepeid negligálása, háttérbe szorítása mögött BELSŐ BIZONYTALÉANSÁGOD áll.

 

Ott a sok korábbi fel nem oldott negatív tényező, sérülés, törés, melyek mostanra gúzsba kötnek, a túl sok családi, társadalmi elvárás, sztereotípia, környezeti nyomás.



Tulajdonképpen már megszoktad, ismered, hozzád tartozik, meg is tudod magyarázni miért így működsz („a család az első”, „kell a bevétel”, „milyen önző az az anya/apa, aki önmagára is szán időt”, „nem vehetem el az időt a gyerektől, a családtól” …),

azzal áltatod magad, hogy ebben már jó vagy, minek is változtatnál, még akkor is, ha nagyon feszít, nagyon rossz, nagyon fáj, gátol, szinte fulladozol.

 

De közben nem veszed észre, talán mert nem akarod, hogy elvesztél, lekapcsolódtál magadról, elhagytad önmagad, és mások játszák életed főszerepét, mások határoznak meg úgy és olyannak, ahogyan nekik éppen tetszik.

 

Ha azt érzed, hogy teljesen belegabalyodtál szerepeid hálójába, szinte fulladozol, nem vagy a helyeden, nem éled az életed, nem te éled az életed, és teljesen szét vagy hullva,

 

első lépésben neked kell eldöntened, hogy merre akarsz továbbhaladni, hogyan, milyen minőségben akarod életed hátralévő éveit élni, megélni.

 

A változtatás, a megfejlődés egy folyamat.

 

Egy felfelé haladó, pozitív tanulási spirál.

 

 

Első lépésben azt tudod eldönteni, hogy már most elindulsz azon az úton, ami elvezet téged abba a vágyott állapotba, ami valójában te vagy, rólad szól.

 

Ahol kialakítod azt a képet magadról, ami mentes (nem tűnik el, külső hatások mindig fognak érni, nem is kevés, de már teljesen máshogy kezeled) mindenfajta külső negatív behatástól, és elvárástól, megfelelési kényszertől, sémától,

 

és ennek megfelelően kialakítod azt a belső stabilitást, önbizalmat, magabiztosságot, hogy elhidd és tudd magadról, hogy bárhogyan is alakul az életed, képes vagy és leszel helytállni, és rugalmasan reagálni, anélkül, hogy feladnád önmagad, és már nem alárendelt, mindenkit kiszolgáló minőségben leszel jelen az életedben.

 

Fontos, hogy felismerd (mert sokszor ez sem magától értetődő), milyen szerepeidben és hogyan vagy benne, melyek azok a szerepeid, melyeket háttérbe szorítottál, melyek azok, amik túl sokat vesznek ki belőled (mert hagyod, azt hiszed így a jó), melyek azok, amelyek idejétmúltak, mégis cipeled.

Nem másolnod kell a különböző normákat, elvárásokat, viselkedésmintákat, hanem megismerni önmagad valós működését, értékrendszerét, erősségeit, képességeit, feloldani a korábbi sérüléseket, sérelmeket, konfliktusokat, traumákat, és mindezek mentén fogod tudni kialakítani a valódi képed önmagadról, az egészséges, önazonos működésed életed minden területén.

Az elköteleződéseddel, a felelősségvállalásoddal nem elveszel, hanem megteremted annak a táptalaját, hogy legyen miből, és valóban tudj is minőséget adni.