– Hát, mér’ vonyít ez a kutya ilyen fájdalmasan?

– Mer’ szögbe feküdt. – feleli a barát.

– És mér’ nem száll le róla?

– Mer’ még nem fáj eléggé…”

 

Hát igen. Tanulságos és mennyire igaz.

Érzem, hogy nem jó, szúr, nyom, fáj, kényelmetlen, akadályoz, időről-időre panaszkodásra késztet, mégis tovább ülök, sőt bele is fekszem a szögbe.

 

Miért egyszerűbb kifogásokat keresni, és halogatni miközben folyamatosan szenvedek?

Miért nem lépek és teszek azért, hogy az életem olyan legyen, amilyet elképzelek?

Miért várom meg, amíg egy egyszerű lépéssel megoldható feladatból, kellemetlenségből komoly bajok, problémák, betegségek lesznek?

 

Mert dolgom van azzal, hogy ücsörgök a szögön. Mert még nem ismertem fel és nem értettem meg.

 

Mit is?

 

Tanulás, tapasztalás, fejlődés, megértés és felismerés.

Egyáltalán eljutni oda, hogy felismerjem, hogy valami nyom, nem jó, majd eljussak oda, hogy észrevegyem, hogy ott a szög alattam.

 

Dolgom van addig, amíg megértem és felismerem azt az egyszerű tényt, hogy bizony én vagyok, aki beleültem, sőt már bele is feküdtem a szögbe, és csakis én állhatok fel belőle.

 

Senki nem kényszerít arra, hogy ott maradjak, és szenvedjek, és senki nem állhat fel helyettem.

 

Ezzel el is jutok arra a felismerésre, hogy a szög tulajdonképpen nem is létezik.

 

Az csupán egy kifogás, egy illúzió, a saját mozdulatlanságom, bénultságom.

Mert azt hiszem, abban az illúzióban élek, hogy így kényelmesebb, fáj ugyan, de egyszerűbb ott ücsörögni, mint kicsit odébb mozdulni.

 

Amikor eljutok a felismerésre és a megértésre, onnantól kezdve bármikor, könnyedén mozdulok, hiszen már megértettem, és tudom, hogy én vagyok a felelős, és csakis én tehetek azért, hogy életem jobbá váljon.

 

És milyen egyszerű az egész (csak én bonyolítom):

CSAK EGY PICIT ODÉBB MOZDULNI.

 

Szeretettel: Nóra