A játék ideje alatt az ember, akár gyermek, akár felnőtt, teljes mértékben ki tud szakadni a hétköznapi nyomás alól, el tudja engedni azokat a feszültségeket, melyek észrevétlenül is felhalmozódnak a testben, és a lélekben.

 

Gondoljunk bele a felnőtt élet mindennapi rutin feladataiba. A sok teendő állandó fejben tartása, listázása, a megoldandó feladatok állandó „logisztikázása” mind arra kényszerít minket, hogy folyamatosan a múltban vagy épp a jövőben éljünk, hiszen vagy a korábbi hibáink, vagy a holnapi feladatink járnak vég nélkül az eszünkben.

Mindeközben hol maradnak az adott pillanatok? A pillanatnyi csodák? Azok a megélt jelen pillanatok, melyek a boldogság és az öröm legnagyobb forrásai? Lassítsunk! Álljunk meg! Tartóztassuk fel a pillanatokat, és éljük meg azokat! A játék egyik legnagyobb előnye éppen ez a „jelenben élés”.

 

A közösen megélt játékok által szorosabbá válnak a kapcsolatok embertársainkkal, értékesebbé válik életünk. A játék során könnyebben ki tudjuk fejezni, meg tudjuk élni érzéseinket, érzelmeinket, melyeket addig talán mélyen elfojtottunk, vagy nem akartunk tudomást venni róluk, feloldódhatnak bennünk az elraktározott görcsök, blokkok, „kijátsszuk” azokat magunkból, amely folyamat jótékonyan hat szervezetünk öngyógyító, regenerálódó képességére is.

 

További előnye a játéknak, hogy játszás során soha nem a kötelesség vezérel minket, nem kötelességből játszunk, hanem a játék örömforrásként szolgál. Ilyen örömforrás lehet, amikor egy még nem tökéletesített, vagy addig épp rejtett készségünk, képességünk, viselkedési formánk fejlődését éljük meg.

 

A pszichológiai témájú társasjátékok további nagy előnye, hogy a résztvevők sokat beszélnek a játék ideje alatt. Ezek a fajta társasjátékok megtanítanak minket arra, hogy odafigyeljünk egymásra, türelmesen meghallgassuk társainkat, könnyedebben kifejezzük érzelmeinket, segítik a kapcsolatteremtő, empatikus képességünk fejlődését. A játékszabályok úgy lettek kialakítva, hogy a játék egész folyamatában a beszélő érzései, érzelmei, gondolatai kerülnek előtérbe, a légkör elvárás- és ítélkezésmentes, megértő, odafigyelő, a kommunikáció pedig egyenrangú. Így a játékban részt vevők képesek felszabadulni, feloldódni, nyitottá, befogadóvá és elfogadóvá válni önmagukkal és egymással is.

 

Ahogy személyiségünk fejlődik, ahogy egyre jobban kinyílunk a világ és embertársaink felé, mindez pozitív hatással lesz kapcsolatainkra, hétköznapjainkra, a mindennapi feladatmegoldásainkra és a stresszhelyzetek kezelésére.

 

Relativity Érték-kaleidoszkóp

 

Ebben a játékban lehetőség nyílik önmagunk mélyebb és teljesebb megismerésére úgy, hogy eközben társainkat is jobban megismerhetjük. A játék folyamán megláthatjuk a dolgok másik és mögöttes oldalát, hogy nem csak az és csak úgy van, ahogy azt éppen mi magunk látjuk, véljük (egy adott probléma, amit mi annak vélünk, lehet, hogy nem is akkora nagy probléma, sőt, lehet, hogy egyáltalán nem is az), megláthatjuk és megérthetjük mások nézőpontját, megismerhetjük önmagunkat mások szemszögéből is.

A játék során tökéletesedik a kommunikációnk, fejlődik az érzelmi intelligenciánk, árnyaltabbá, nyitottabbá, sokoldalúbbá válik világnézetünk. Ez alatt a játék alatt nagyon sokat fejlődhetünk, tanulhatunk, egy kellemes, nyugodt helyen néhány órára kiléphetünk a hétköznapok mókuskerekéből. Ajánlott 13 éves kortól.

 

 

 

Identity pszichológiai társasjáték

 

A játék önismeretet mélyítő, önfejlesztő hatása miatt lehetőségünk nyílik arra, hogy önmagunkat mélyebben és teljesebben megismerhessük, arra, hogy a játékostársainkkal bensőségesebb kapcsolatot alakíthassunk ki. A játék hozzájárul a kommunikációs készségünk, érzelmi intelligenciánk fejlődéséhez.

A játék segítséget nyújt abban, hogy ráleljünk életfeladatunkra, megerősítsük önbizalmunkat, könnyedebben megvalósíthassuk vágyainkat, kezünkbe vehessük életünk irányítását.

A játék folyamatában rápillanthatunk személyiségünk, életünk még fel nem térképezett területeire, erősödik elfogadó és empatikus készségünk is.

A játékostársak megnyílnak és közelebb kerülnek egymáshoz. A játék során olyan dolgok is napvilágra kerülhetnek, melyek a mindennapi élet érintkezéseiben esetleg rejtve maradnának. Emiatt kiemelt jelentősége lehet a családi, baráti kapcsolatok erősítésében, mélyítésében.

 

A játékkal kapcsolatban többen kérdezték, hogy jöhetnek-e párral, baráttal, rokonnal, illetve ha egyedül jönne játszani, annak is lenne-e „értelme”.

 

Az önismereti játékra el lehet jönni egyedül is. Ebben az esetben az egész folyamat egy játék keretébe foglalt „oldás”, egy emberre fókuszáló önismereti foglalkozás.

 

A játék lehetőséget nyújt pároknak, házastársaknak, szülő-gyerek viszonyokban, illetve barátoknak, hogy kapcsolatukat megerősítsék, elmélyítsék, illetve a játék segítséget nyújthat abban is, hogy a játékosok felszínre hozzanak, könnyebben kifejezésre juttassanak olyan érzéseket, gondolatokat, melyeket a hétköznapokban nehezebben, vagy egyáltalán nem tennének.

 

A játékot játszhatjuk úgy is, hogy egymásnak ismeretlen (mégis hasonló gondolkodású, szemléletű…) személyek jönnek el. Ebben az esetben olyan közeg alakul ki, ahol például még azt is meg tudjuk tanulni, hogy mások előtt hogyan nyíljunk meg, hogyan legyünk másokkal elfogadóak, hogyan hallgassuk meg és fogadjuk el mások véleményét.

 

„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.”

(George Bernard Shaw)

 

 

Az önismereti játékokra (a meghirdetett, vagy igény esetén előre egyeztetett időpontban) várlak szeretettel: Nóra