Szeretnél gyermeket, de vannak benned félelmek a szülőséggel, szerepeiddel, és az érkező újabb feladatokkal kapcsolatban?

 

- Azon agyalsz egyfolytában, hogy hogyan fogod összehangolni a gyereknevelést az egyéb tennivalóiddal?

- Képes leszel-e, elég erős vagy-e, hogy megbirkózz a plusz feladatokkal, intéznivalókkal?

- Mi lesz veled/veletek, ha a párod dolgozni jár, vagy egyéb elfoglaltsága lesz, és neked egyedül kell megoldanod a napi tennivalókat? Képes leszel rá?

- Mi lesz a párkapcsolatoddal, ha minden idődet a gyermeked köti majd le?

- Hogyan fér majd bele, hogy magaddal is foglalkozz, hiszen azért neked is vannak elképzeléseid a jövődet illetően (tanulmányok, új munkahely, sport, kikapcsolódás, utazás…), de gyerek és család mellett esélytelennek látod ezek megélését, megvalósítását jelenleg? …

(férfiaknál, nőknél egyaránt megjelenő dilemmák)

 

Folytathatnám szinte vég nélkül azokat a félelmeket, aggodalmakat, melyek napi szinten meghatározzák gondolataidat, különösen mostanában, hogy egyre többször jut eszedbe a gyermekvállalás.

 

MIT SZOKTÁL TENNI ezekkel a gondolatokkal, érzésekkel?

- Magadba fojtod, nem törődsz velük, majd elmúlnak, eltűnnek maguktól.

- Kipanaszkodod magad a haveroknak, a barátnőknek.

- Puffogsz a párodnak, gyakran felkapod a vizet, feszült vagy, egyikőtök sem érti igazán, mi van veled.

- Elmész egy „szakemberhez”, akivel beszélgettek mindenféléről, beszéltet a gyerekkorodról (már amennyire emlékszel), eljársz különböző programokra, ahol egy ideig-óráig jól érzed magad, de nem érzed, hogy megnyugodtál volna, és a zavaró gondolatok, érzések továbbra is benned vannak, sőt egyre intenzívebbek.

 

De MIÉRT MARAD BENNED MÉG EZEK UTÁN IS a félelem, az aggodalom, miért jönnek elő újra és újra ugyanazok az emlékek, miért vagy továbbra is feszült, sőt egyre feszültebb, ingerültebb, miért nem tudsz megnyugodni, miért szorongsz?

 

Ha már sokmindent kipróbáltál, hogy a szülőségeddel kapcsolatos félelmeidet legyőzd, mégsem jutottál egyről a kettőre, akkor ebben a posztban, egy megtörtént sztorin keresztül leírom, hogy mi az, ami ilyenkor valójában történik.

 

Egyik volt ügyfelem, aki már édesapa, és második gyermeküket várták, azzal érkezett, hogy teljesen elbizonytalanodott önmagában, kiégésfélét él meg, nem tudja hogyan fogja eltartani a családját, retteg attól a gondolattól, hogy mi lesz, ha ő „kiesik”, és nélküle marad a család.

Ez óriási teherként nyomta őt, és nem is értette, hogy jött, hiszen van már egy gyermeke, és eddig nem tapasztalta ezeket a pánikközeli érzéseket, szorongásokat, amik már mindennapossá váltak.

 

Gyakran érzett az utóbbi időben indokolatlan haragot, dühöt, ellenérzést a szüleivel, elsősorban az édesanyjával kapcsolatban, emiatt nem romlott a kapcsolatuk, és nem értette, miért van ez, hiszen ő szereti a szüleit.

 

Egyrészt félt ettől az állapottól, nem tudta kezelni, nem értette mi történik, hova tűnt a korábbi életkedve, ereje, motiváltsága.

 

Másrészt, attól félt, hogy ezt az állapotot fogják látni a gyerekei, ezeket a szorongató, nehéz érzéseket fogja gyerekeinek továbbadni, és emiatt még a majdani nagyszülő-unoka kapcsolatot is ő fogja tönkretenni már az elején.

 

Volt már szakembernél, ahol beszélt a gyerekkoráról, a szüleivel, különösen az anyjával való kapcsolatáról, sérelmeiről, iskolás időszakáról, de nem érzi, hogy javult, enyhült volna bármi is.

 

Mi volt a gond, ami miatt nem sikerült „elengednie” negatív érzéseit, aggodalmait, félelmeit?

 

Az, hogy a probléma oka sokkal korábbra tevődött és sokkal mélyebben élt benne, mint a tudatos emlékei, és a beszélgetések során csak azokról az emlékeiről tudott beszélni, melyek a felszínen voltak.

 

Jelen esetben, az izomtesztelés és a korregresszió alkalmazásával kiderült, hogy volt ügyfelem születéséből hozta, görgette éveken keresztül magával azt a bizonyos „tüskét”, ami a jelenlegi problémáját okozta.

 

Amikor az oldás folyamatában a hygamahéjakat fejtettük vissza, a gyökérok a születése pillanata volt.

 

Regresszióban arról beszélt, hogy fájdalmat érez, valami iszonyatos erővel szorítja, nem fogja tudni végigcsinálni, érzi, hogy fogy az ereje, inkább fel is adná.

Rettenetes félelmet érez, egyedül van, hideg van, minden sötét körülötte.

 

Azt érzi, hogy nincs vele senki, egyedül hagyták ezzel az iszonyatos küzdelemmel, nincs vele az anyukája, és még fájdalmat is érez.

 

Olyan neki, mintha cserbenhagyták volna, az, aki a biztonságot, és szeretetet nyújtotta volna neki, akitől leginkább várta, akibe kapaszkodni szeretett volna, egyszerűen eltaszította magától, és mindez nem elég, még bántja is.

 

A folyamat során kiderült, hogy édesanyjának nehéz szülése volt vele, sokat vajúdott, nehezen élte meg a szüléssel járó fájdalmakat.

 

Kiderült az is, hogy születése után pár napig nem lehetett együtt édesanyjával, egészségügyi okok miatt.

 

Ez volt az a sztori, amit akkor úgy élt meg, hogy az édesanyja elhagyta őt, és otthagyta a fájdalomban, a félelemben, bántotta, cserbenhagyta, inkább feladta volna. És ez volt az oka annak a haragnak, és dühnek, amit még felnőttként is érzett iránta úgy, hogy az okát nem is tudta.

Mindez volt ügyfelem esetében nem volt tudatos, egy újszülöttről beszélünk, aki mégis ebben a formában élte meg és raktározta az emlékeit, akkori megéléseit.

 

És a további évek során, miközben további események, tapasztalatok, sérelmek, félelmek, fájdalmak rakódtak erre az eseményre, illetve érzésekre, kialakult a jelenlegi helyzet, ami volt ügyfelem életében akadályt, blokkot képező problémaként jelent meg második gyermeke érkezéséhez közeledve.

 

Most kapcsolt be nála az az érzéstömeg, amit születése alatt élt meg. Most érezte intenzíven azt, hogy szorong, fél, nem lesz rá képes, nincs ereje, egyedül van, feladná.

 

Miután megtaláltuk a konkrét kiváltó okot, és volt ügyfelem megértette miről szólt valójában ez az emlék, óriási megkönnyebbülés, érzelmi váltás érkezett.

 

Azt is helyére rendezte magában érzelmileg is, hogy születésekor az édesanyja őt nem bántotta, nem taszította el, nem vonta meg tőle a szeretetét, és így tovább tudtunk lépni a szülőségével, szerepeivel, feladataival kapcsolatos magabiztos, valós énképe, belső stabilitása kialakítása felé.

 

Látható, hogy volt ügyfelemnek is milyen komoly elakadásai voltak, melyeket régről cipelt magában, persze, hogy ezeket nem oldotta volna meg a haverokkal való beszélgetés.

 

Többek között azért sem, mert egy beszélgetés során TUDATOS KOMMUNIKÁCIÓ zajlik.

Még célzott kérdések esetén is, CSAK AZT TUDOD ELMONDANI, kibeszélni, AMIRE EMLÉKSZEL.

 

A legtöbb esetben AZ ÖSSZEFÜGGÉST SEM FOGOD MEGLÁTNI a jelenlegi félelmed, aggodalmad, szorongásod, és a felhozott emlék, szituáció között, hiszen vaktában lövöldözöl a múlt emlékeire, de a tudatalattidban tárolt emlékeket nem tudod felszínre hozni.

 

Jó esetben érzés formájában érezheted a nyomást, a rossz érzést, de nem tudod mihez kötni.

 

Pedig a lényeg, a probléma oka, pont oda van jó mélyen beásva, raktározva, hogy még csak véletlenül se kerüljön napvilágra, ne kelljen szembenézni vele.

 

A jelen problémádat nem fogod tudni addig megoldani, kidolgozni magadból, amíg annak a gyökér okát fel nem tárod, meg nem ismered, meg nem érted, fel nem dolgozod, fel nem oldod.

 

Amíg a tüskét nem távolítod el a kezedből, hiába kezelgeted a gyulladás tüneteit, és teszel rá ragtapaszt, attól a gyulladás, a tüske még ott van, a tünetek időről időre, újra és újra ki fognak újulni, sőt egyre rosszabb állapotba kerül a kezed, egyre erőteljesebb lesz minden tünet.

 

MI A MEGOLDÁS?

 

A tüske eltávolítása.

 

Az életedre vetítve, a jelen probléma konkrét kiindulási okának feltárása, és nemcsak felszínes beszélgetés mindenféléről, ami épp eszedbe jut a múltadból, és nemcsak szociális sebtapaszok, fájdalomcsillapítók használata.

 

Ez az eset is nagyon jól példázza, hogy sosem elegendő csak a felszínt kapargatni, és azt hinni, hogy azzal kész, meg van oldva.

 

Nem elegendő megállni az első ellenállást kiváltó negatív érzésnél csak azért, mert kellemetlen foglalkozni vele, és a további mélységekkel, és egyszerűbb (?) a szőnyeg alá söpörni.

 

Nem elegendő az sem, ha bizonyos gyerekkori emlékekről összefüggés nélkül beszélgetsz valakivel, azzal nem oldódik meg semmi.

 

Átmenetileg érezheted magad jobban, mivel kiventilláltad magadból az éppen felszínre buggyant negatív érzéseidet, de attól még nem oldottad meg magát a problémát.

 

Hiszen egy jelen problémának, félelemnek, pláne, ha az időről időre visszatér az életedbe, sokkal mélyebben, a tudatalattidban rögzített oka van, amire nem emlékszel, mint ahogy a jéghegy sem csak csúcsból áll, amit látsz, hanem a 95%-a ott van a felszín alatt, a mélyben, a szem elől rejtve.

 

Fontos megérteni, hogy csak akkor tudod a jövőképedet, leendő szülőségedet, gyermekeddel való erős kapcsolatodat biztos alapokra helyezni, csak akkor tudsz egy magabiztos, határozott énképet kialakítani, ha a múltadból kigyomlálod mindazt, ami folyamatosan gátol, akadályoz, félelemmel, aggodalommal, negatív érzésekkel tölt el, ami miatt folyamatosan szabotálod önmagad.

 

Ez az út egy hosszú fejlődési folyamat.

 

Ebben a folyamatban nincsenek instant, gyors, azonnali megoldások.

 

Aki mást vár, önmagát csapja be.

 

Aki mást állít, nem mond igazat.

 

Hiszen, a fenti rövid példán is látható, hogy bizony vissza kell nyúlnod a múlt eseményeihez, felszínre kell azokat hoznod, komplett gondolat- és hitrendszereket kell átalakítanod, a felismert régi, gátló gondolatok, sémák, szokások helyett újakat kell kialakítanod, beépítened az életedbe, a félelmeidet fel kell ismerned, szembe kell nézned velük, és meg kell vizsgálnod honnan, kitől erednek, majd ki kell dolgoznod magadból.

 

Nálad is biztos rengeteg ilyen mélyen rejtőző sérelem, trauma, félelem, fájdalom van, tehát, ha szeretnél változtatni jelen helyzeteden, és kijönni a szorongató érzésekből, melyek már gátolnak, akadályoznak is, akkor arra van szükséged, hogy feltárd ezeket a gyökérokokat.

 

A JÓ HÍR AZ, hogy A TESTED ezeket AZ EMLÉKEKET SEJTSZINTEN FOLYAMATOSAN TÁROLJA, és ha tudjuk, hogy hogyan értelmezzük a test jelzéseit, akkor elvezetnek ezekhez a lelki sérülésekhez.

 

Erre vannak specifikus módszerek, amiket nyilván nem tudsz magadnak megcsinálni, de a megfelelő segítővel meg tudod találni jelen problémád konkrét okát, és onnantól kezdve tudod hatékonyan kezelni.

 

Ez az út nem mindig könnyű, ez tény.

 

De mindaz, amit az úton megélsz, akár jónak, akár rossznak címkézed, hozzájárul fejlődésedhez.

 

És neked sem mindegy, hogy az elkövetkezendő évtizedeidet milyen minőségben éled meg önmagaddal és környezeteddel egyaránt.