Ez teljesen természetes, és normális érzés, még akkor is, ha előzetesen teljesen átbeszéljük a folyamatot, minden kérdésre válaszolok, és minden alkalommal megteremtem azt a nyugodt, bizalmi légkört, teret, ahol ügyfeleim biztonságban érezhetik magukat.

 

A kezdeti izgatottság egyébként pár perc alatt oldódik bennük, és teljesen át tudják adni magukat a folyamatnak, az áramlásnak.

 

Miért van ez, és mi jellemzi ügyfeleimet?

 

Nyitottság, elköteleződés, bizalom, együttműködés, amikért nagyon hálás vagyok nekik.

 Hihetetlen élmény megélni ezt a fajta kapcsolódást, erőt, energiát, a tökéletes elrendezést, a „rendszer” intelligenciáját.

 

Ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy korábban olvasott cikk, melyben egy hölgy leírta milyen élmény volt számára az első kineziológiai oldás.

 

Azzal kezdte a beszámolóját, hogy ő csupán kíváncsiságból ment el a kezelésre. Ezzel nincs is semmi baj, sőt, kell is egyfajta kíváncsiság ahhoz, hogy nyitni tudjunk egy addig ismeretlen terület felé.

 

Majd azzal folytatta az elbeszélését, hogy annak ellenére megoldódott a problémája, hogy ő egyáltalán nem hitt a módszerben. Tulajdonképpen még ezzel sincs nagy baj, hiszen a gravitáció törvényében sem kell hinni, attól az még működik.

 

De itt már éreztem, hogy valami furcsaság fog kikerekedni ebből az élménybeszámolóból. És tényleg!

 

A hölgy több soron keresztül részletezte ez után, hogy ő egyáltalán nem volt együttműködő, sőt különösebb szimpátiát sem érzett a kineziológus iránt, mindezt annak hangsúlyozása céljából fejtegette, hogy mindezek ellenére mégis megoldódott a problémája (!).

 

És ez volt az a pont, ahol az agyam ledobta az ékszíjakat.

 

Újra elolvasva a leírtakat, egy halom kérdés merült fel bennem az oldás folyamatával, a szakmaisággal, a partneri viszonnyal, a bizalommal, a nyitottsággal, az őszinteséggel, a kommunikációval, a hitelességgel… kapcsolatban.

 

 

Írásom további része saját vélemény, olyan értékek megemlítése, melyeket életemben és a kezelések alkalmával is képviselek.

 

Számomra a partneri viszony, többek között, együttműködést jelent.

 

A folyamatokban mindkét fél (a kliens is és a segítő is) egyenrangú félként vesz részt, és 50-50%-ban teszi bele saját magát. És mindenki a saját 50%-ban van benne 100%-ig.

 

Mit jelent ez az 50-50% a kliens oldaláról? Azt, hogy felelősséget vállal saját élete és döntései felett, nem várja kívülről, másoktól a megoldást, ő teszi meg azokat a lépéseket, melyek meghozzák életében a pozitív változást.

 

Nyitott és felkészült arra, hogy saját értékrendjét kritikusan szemlélje, saját személyével és helyzetével objektíven foglalkozzon, viselkedésén változtasson és a segítőt, illetve annak munkamódszereit elfogadja.

 

Kineziológusként (és coach-ként) segítem őt ezen az úton, szakmaisággal, felkészültséggel, empátiával, elfogadással, ítélkezés mentességgel. A kliensem folyamatát kísérem, a változásokat beavatkozásaimmal beindítom, a haladást nyomon követem, de a tényleges változtatást a kliens viszi végbe.

 

A hozzám érkező problémáját nem én oldom meg, ez semmilyen szinten nem feladatom, sőt nincs is jogom elvenni mástól a megtapasztalás és tanulás élményét.

 

Nagyon fontosnak tartom a bizalmi viszony kialakítását. Miért?

 

Azért, mert az oldások, ülések alkalmával mély lelki megélések történnek, emlékek, sokszor fájdalmas emlékek jönnek felszínre, melyekkel foglalkozunk, beszélünk róluk, oldjuk, transzformáljuk, az ügyfél újra átéli, megéli múltbéli sérelmeit, traumáit.

 

Nagyon fontosnak tartom a folyamatos visszajelzéseket az ügyfél részéről is, hogy hol tart a folyamatban, hogy érzi magát, mit él meg, mire áll készen, milyen érzések vannak benne…

 

Ha nincs meg a bizalom, ha nincs őszinteség, megnyílás, hogyan tudja valaki őszintén felvállalni önmagát, szembenézni a félelmekkel, fájdalmakkal és oldani azokat?

 

Hogyan tudok segíteni, ha az ajtók zárva vannak előttem? (költői kérdés)

 

A szakmai oldalt nézve, tisztában vagyok azzal, hogy minden segítő kialakítja a saját szakmai módszerét, folyamatát.

 

Ez jó is így, hiszen különbözőek vagyunk, mindenki találja meg a maga módszerét, legyünk egyediek, legyünk választhatóak.

 

De hogy a csudába lehet úgy egy oldást, vagy bármilyen folyamatot végigvinni, hogy az ügyfél ellenáll? Ha nem működik együtt?

 

Fennállhat az a helyzet (bár nálam, tekintve az együttműködést megelőző feltáró konzultációt, nem), hogy a verbális kommunikáció alkalmával nem derül fény arra, hogy az ügyfél nincs jelen a folyamatban, nem nyitott, nem bízik, nem együttműködő, nincs elköteleződés.

 

De legkésőbb az oldás folyamatában, már az elején, az izomtesztelés megmutatja, ha valami elakadás van.

 

Egyszerűen nem lehet a tesztelést, a folyamatot végigvinni akkor, ha bármilyen energetikai blokk, elakadás van. Fals izomválaszok érkeznek.

 

Ugyanis az agy a sejtek, az izmok útján azonnal jelez. Ezt a finom jelzést a kineziológus érzékeli (vagyis kellene, hogy érzékelje).

 

Már az oldás elején akadályokba ütközik a segítő, és meg kell(ene) keresnie az okát annak, miért nem működik a folyamat.

Például: nem is akarja az ügyfél az oldást, valaki más „rábeszélésére” jött el, és nem a saját döntése volt, nem megfelelő neki a technika, a kineziológus személyével van baja, még nem érett meg benne az oldás szükségessége, más jellegű elakadása van. És még sorolhatnám.

 

Bizony-bizony az izomteszteléssel a legmélyebb érzelmi, energetikai ellenállások, elakadások is megmutatkoznak.  

 

Hiszen az oldások, az ülések, a folyamatok, az együttműködések nem arról szólnak, hogy átpasszírozzam azokat bármi áron, bármilyen formában, hanem arról, hogy segítsem az ügyfeleket a megéléseikben, a számukra fontos és meghatározott eredmények elérésében, egy érzelmileg biztonságos teret teremtsek nekik, ahol valóban megnyílhatnak, lelkileg lecsupaszodhatnak anélkül, hogy bántás, ítélkezés, bírálat, minősítés érné őket.

 

Eredményt csak így lehet elérni, amire együttműködéseimben nagy hangsúlyt fektetünk ügyfeleimmel.

 

Ehhez viszont elengedhetetlen a kölcsönös bizalom, az elköteleződés, a partneri viszony annak minden aspektusával együtt.