MENÜ

LÉLEKÉBREDÉS

"A lelket kell meggyógyítani ahhoz, hogy a sejtek egészségesek legyenek." (Wass Albert)

 

Mindig van választásod!

„Mindig van választásod!”

Vajon mit jelent ez a mondat? És miért éppen ezt választottam a  blogom címének?

Amikor elkezdtem tanulmányaimat a kineziológia területén, ez volt az első olyan mondat, amelynek értelmezésével, mondanivalójának megértésével és életembe való tudatos beépítésével gyökeresen megváltoztattam hozzáállásomat, gondolkodásomat, szemléletemet. Mára már teljesen természetes, hogy döntéshelyzeteimet nem traumaként, nem hatalmas stresszként, nem lehetetlen kihívásként élem meg, hanem a számomra kedvező és még kedvezőbb lehetőségek közötti választás terepének tekintem.

Volt rá példa, amikor valaki megjegyezte, hogy „Persze, neked biztosan van választásod, mert te megteheted, neked ilyen, olyan lehetőségeid, körülményeid vannak …”. Először én is elcsodálkoztam, hogy vajon mit értett ennyire félre, és vajon mi hozta ki belőle ezt a kissé támadó reakciót, aztán további beszélgetés után rájöttem, hogy az illető valójában nem is a saját életét élte, nem tudott önálló döntéseket hozni, teljes mértékben az általa negatív színben feltüntetett körülményei befolyásolták, és azt hitte (!), hogy neki nincsenek lehetőségei az életben.  ...

Tovább

A stresszről

Sok szeretettel köszöntelek blog oldalamon.

A mai nappal elindítom azt a folyamatot, amelyben különböző cikkek, bejegyzések, rövidebb-hosszabb gondolatmegosztások keretében mélyebb betekintést nyújtok a kineziológia, az önismeret és az ezekkel kapcsolatos témák rejtelmeibe. A blog keretében lehetőségem nyílik arra is, hogy a hozzám érkező kérdések, észrevételek, érdeklődések alapján, olyan bejegyzéseket tegyek közzé, amely akár szélesebb körben is érintheti az embereket.

Ma egy olyan témáról írok, amely napjainkra sajnos életünk szerves és meghatározó részévé vált, szinte kivétel nélkül érint mindenkit, és nagymértékben befolyásolhatja (negatív irányba) mindennapi életünket, egészségünket.

Néhány gondolat a stresszről:

 Maga a stressz fogalma az 1930-as években vált igazán ismertté, Selye János munkássága nyomán. Azt vetette föl, hogy bizonyos hatások, amelyek az érzelmi, vegetatív életünkre hatnak, nagyon komolyan és károsan befolyásolják szerveinket és életünket. Az Ő kutatásai voltak az elsők, melyek a psziché és a test kapcsolatát tudományosan vizsgálták....

 

Tovább
Asztali nézet